Rólunk

Nemes Gergely

Fotós

Nemes Gergely vagyok, a D.Art Workroom megálmodója, és szoros együtt működésben dolgozom  a Lightning Dark-al.

Már gyerekkorom óta elbűvölt a fotózás világa. Édesanyám fertőzött meg a fényképezés szeretetével, ő lelkes amatőr fotós volt.

Az első komolyabb gépemet 2006-ban vásároltam meg, addig kisebb kompakt gépekkel kattintgattam. Már akkor is mindenben a szépet kerestem, és igyekeztem azt képbe zárni.

Az évek alatt az lelkes rajongás, elhivatottsággá vált és már el sem tudnám képzelni az életem a fotózás nélkül. Ez számomra nem csak egy szakma, egy munka, hanem hivatás, és örök szerelem.

Az évek alatt rengeteg fejlődésen mentem át, de még mindig van mit tanulnom. Hosszú küzdelmes úton jutottam el idáig, ezalatt kollégák és barátok, tanítgattak, terelgettek a fotózás világában.

Célom, hogy megmutassam másoknak is; én hogyan látom szépnek a világot.

Szeretek, szép tájakat fotózni, rendezvényeket megörökíteni, legyen az koncert vagy egy esküvő, de fő profilomnak, a modell és családi fotózásokat tartom.

Remélem a jövőben, még sokak számára mutathatom meg a D.Art Workroom-on keresztül a világ szépségeit.



Kertész Anna

Tulajdonos

Kertész Anna vagyok, vagy ahogy mindenki szólítani szokott, Eny.

Az  álmom vált valóra a Lightning Dark megalapításával, és azóta rendületlenül dolgozom azért, hogy megrendelőink mindig kifogástalan minőségű termékekhez jussanak. 

A szakmám egyben a szenvedélyem, és a második szerelmem. Akkor érzem magam igazán elememben ha alkothatok.

Remélem minél több emberhez jut el a munkásságom, és még sokaknak csalhatok mosolyt az arcára.